Glatisant - vitorlás kalandozások

KEZDŐLAP          POZÍCIÓ          HAJÓ          HAJÓNAPLÓ          GALÉRIA          LEGÉNYSÉG          RÁDIÓ          LINKEK          KAPCSOLAT         

2006.05.06. Szombat: A Vaskapu diplomatái

Veliko Gradistében reggel még maradt egy kihívás. Bezdanban nem volt gondunk a Szerb belépéssel, de hiszen ott segítönk is akadt, itt azonban teljesen magunkra vagyunk hagyatva a hivatali dolgokat illetöen, és nyelvi nehézségek vannak. El kell ugyanis hagyni Szerbiát, elöször is hivatali értelemben.
Szerencsére elözö este, összeismerkedtünk azzal a figurával, aki a határátlépö kikötöjének a pontonját örzi. Boginak hívják


és segített kikötni a hajót is. Alapkoncepciónk, hogy minden ismeretlen helyen elöször egy ’védöszárny’-at kell találni, aki egy, az utunkba akadt localpeople, akit némi haverkodás után lekenyerezünk, pl. a diplomáciai repi-portfóliónkból egy csinos darabbal. Nos, Bogi is kapott este egy whiskey-t, biztos, ami biztos.
Ennek a diplomáciai bravúrnak volt köszönhetö, hogy reggel semmi gondunk nem volt, Bogi minden necces helyre , irodába elvitt minket és segített intézkedni. Meg hát volt még valami, ami nélkül már bebörtönöztek volna minket, ez a ’pecsjáty’, a hajópecsét, amit talán még a homlokunkra is fel kell bélyegezni, mielött bárhova belépünk, mindenre kértek belöle, vagy húszszor. Most nem linkelném be ide a hajópecsétet, de a Glatisant föoldalon az van a jobb felsö sarokban, ráklikkelve kinagyítódik. Egy remekmü, és most már bizonyított.
Szóval sikeresen túljutottunk ezen is, pedig voltak ijesztö dolgok, a policija irodában pl. volt egy alak, akinek már a nézése által is garantált volt a minimum 5 napos azonnali veszteglésre rendelés, de legalábbis egy jó kis éjszakai kihallgatás, ez a figura sántított, és nem állt arrébb az ajtóból, teljesen provokatívó maximus. Sanca nem zárta ki, hogy még háborús sebesült, és az élet súlyát mással való gonoszkodással enyhíti.
Így hagytuk el Gradistét, 9 óra körül, majd rövidesen ismét határvízhez értünk. Eddig ugyanis Szerb-Horvát, majd késöbb Szerb-Szerb vizeken hajóztunk, most pedig belépett a Román oldal.
Így ereszkedtünk lefelé, a Vaskapu (Glatisant tájszólásban Vaskapeszku) irányába. Az elsö komoly hegyszoros Galambóc (Golubác) váránál került elénk. Ez a hely nevezetes az Aldunán. Itt található a Babakáj szikla is, amely eredetileg merészen kimagasodott a vízböl, de az 1972-es Vaskapu zsilip (Djerdap) építését követöen a 30 m duzzasztott víz (ami miatt pl. teljes falvak is víz alá kerültek) a nagyrészét elfedi, így csak a csúcsa látszik ki. Ahogy olvasgattuk menet közben a Duna Titkai (Glatisant tájszólásban dunaritkai) könyvet, tudtuk meg, hogy ez a hely a hajósavatások kedvelt szintere. Aki elöször hajózik erre az aldunánn, az rendes avatásban részesül. Leküldik a gépházba, mondván „hozd fel a Vaskapu kulcsát”, ami alatt a legnehezebb mozdítható vasdarabot kell érteni. Mire a szerencsétlen feljön, egy vödör vizet kap a nyakába. Jó humora van a hajósoknak. A lényeg az, hogy ez egy rituális hely, és nem vicc, hogy az aldunai hajósok a Duna egyenlítöjének hívják.
Galambócot elhagyva már hegyvonulatok közt kanyarog a Duna, nagyon leszükül a meder, és hihetetlen felgyorsul a víz. A Vaskapu és környékén a Duna szintbeli esése egy 120 km-es szakaszon kétszer akkora, mint a teljes maradék 900 km-es szakaszon a tengerig, nemhiába itt nem kis meló volt utat vájni a Kárpátok közetébe. Annak idején hihetetlen problémás volt itt a hajózás. Fortyogott itt a víz, mindenütt sunyi sziklák leselkedtek és az erre utazók már Szendrö után rákezdték az imádságot. Az elsö megoldás a Vaskapu szabályozása volt, amikor is kirobbantották a legtöbb zátonyt. Innen kezdve már jobb volt a helyzet, könnyebb is volt a navigálás, ami a 19. sz-ban egy hatalmas eredmény volt (erröl állít emléket a Baross tábla, amiröl igyekszünk egy képet is berakni), nem maradt viszont megoldás a sodrás erejére, ami miatt röviden és tömören Zuhatagnak hívták ezt a helyet. Volt mindenféle megoldás, ugyanis a hajók önerejükböl nem tudtak itt hegymenetben elmenni. Volt a parthoz köteles sodronnyal kötött, csörlös vontatóhajó, a parti sziklákba vájt vasúti pályán vontatómozdony, ami a hajókat kötéllel húzta fel, végül az 50-es években Magyarországon megépítettek több ’Zuhatagi Tigris’-t, azaz olyan vontatóhajókat, amelyek hossza, sebessége és ereje az akkori technikai szint szerint extrém volt, és amelyek meg tudtak birkózni a zuhatag áramával, vontatmányostul. A Sopron, az egyetlen még létezö Zuhatagi Tigris, még ma is üzemképes, Peströl Budára haladva az Árpád hídon lehet látni, ahogy a hajógyári sziget oldalába kötve pihen.
A végsö megoldást a duzzasztómü jelentette, ami végül 30 méterrel megemelte a vízszintet és lelassította az áramlást. Mi most nem nagyon éreztük a lassulást, söt olyan örvényeket filmeztünk, hogy elképesztö, de az csak a nagy víz miatt van. Úgy tudjuk, itt a meder alján vannak olyan gödrök, amelyek alja a Fekete tenger szintjénél lejjebb vannak, úgyhogy van minek örvényleni.
Már nem sok volt hátra, hogy elérjük a Kazán szorost, ami a legkeskenyebb, és egyben a legmagasabb sziklákkal övezett, csodahely. Elöbb azonban ki kellett bekkelnünk egy rövid vihart, záporral, szélrohamokkal, egy ideig nem is indultunk neki, hegymenetben megálltunk, mielött kihajóztunk volna arra a kiszélesedett szakaszra, mit a vihar korbácsolt. Aztán hamar elállt az esö és már a Kazánra készültünk. A Kazán szoros bejárata mindössze 110 m széles, itt nem célszerü hajóknak találkozni, ezért már jó elöre begyakoroltuk a rádiós dumát: ’Zgyesz malenkoje szúdno vnyiz. Kollega! Lévibord ili právijbord?’, azaz ’itt a kishajó völgymenetben, Kollega saját oldallal, vagy kitüzéssel találkozunk?’. Erre sajna – vagy szerencsére - nem került sor mert egy tolóhajó pont elöttünk ment, így mögötte / vele szabad volt a pálya.
A Kazán lélegzetelállító volt. Nem tudjuk leírni milyen, ahogy a szük folyómeder két szélén közvetlenül a 800-1000 m-es sziklák magasodnak, hihetetlen. Majd megpróbálunk pár fényképet is felrakni, teljesen lenyügözött minket, csak kapkodtuk a fejünk. A Kazán csodálatos.
Hamarosan elértük az éjszakázóhelyet. Ezt úgy hívják, hogy Mrakonyai jelzö, itt ugyanis még a rádiós világ elött a hajók a szük szorosok elött nem tudták egymást rádión figyelmeztetni, hogy vigyázz, jövök, hanem egy külön állomás szabályozta a forgalmat. A várakozó hajóknak pedig kijelölt helyük volt a part mellett, most mi is itt horgonyzunk. A szép az benne, hogy még ez mindig a kazán szakaszán belül van, persze egy kisebb kiszélesedés, ahol a part mellet nincs nagy sodrás, ill. kisebb a vízmélység, lehet horgonyozni, de a hatalmas hegyek itt vannak, söt innen a horgonyzóból van rálátásunk a hely nevezetességére, egy gigantikus, sziklába vájt emberfejre.
Holnap reményeink szerint le tudunk zsilipelni a Vaskapu I. zsilipen és elérhetjük Turnu Severint. . ..
Helyzetünk: 967 fkm, 44 38.453N 022 18.226E

(előző nap)(következő nap)


















































































(előző nap)(következő nap)
































Üdvözöllek, Látogató!

Ez egy hajós blog. A nevem Máté, 1988 óta vitorlázom, 1993 óta a tengeren is hajózom. 2006 óta, ahogy időm és pénzem engedi, Európa vizein kalandozom kis hajómmal, a Glatisanttal. Ezekről az utazásokról szól ez az oldal.
Kellemes böngészést!

Útvonal, pozíció

KINAGYÍT

Korábbi útvonal

HAJÓNAPLÓ