Glatisant - vitorlás kalandozások

KEZDŐLAP          POZÍCIÓ          HAJÓ          HAJÓNAPLÓ          GALÉRIA          LEGÉNYSÉG          RÁDIÓ          LINKEK          KAPCSOLAT         

2006.05.04. Csütörtök: Aldunai hullámhegyek

Ma a Duna tengeres-hullámosat játszott. Egész nap fél-egyméteres hullámokat döngettünk. Mi se gondoltuk volna, de a Duna, az ilyen is tud ám lenni. Reggel még nem nagyon látszott abból bármi, hogy hogy milyen 'mozgékony' napunk lesz. Tegnapról jól bevált 5:45-ös indulásunkat megismételtük, a reggeli hüvösben, enyhe alsószélben (folyamon így mondják, tehát szembe fújt) indultunk. Hideg volt, de felhöt nem láttunk, lényegében


kánikulára készültünk.
A menet rögtön egy David Attenborough projekt-tel indult, egy fecskemadár kerülgette a hajót és a szembeszélben lebegett mellettünk. Többször megkerült miket, minden kis részletét megfigyeltük, nagyon szép és ami még jobb, barátságos volt velünk. Arra gyanakodtunk, talán valami kajafélét vett észre a dekken - ahol bevallható van mit észrevenni, mert még nem tudtuk jól lemosni, értsd iszonyat mocskos - és nagyon vártuk hogy leszáll hozzánk, de erre nem került sor. Sipákolt még egy kicsit nekünk, aztán elpályázott a drága. Egész idilli hangulatba ringatóztunk lefelé.
Aztán 10 óra felé enyhe fordulatot vettek a környezeti tényezök, nagyon bedurrant a szél szemböl. Ez rendesen nem jelent problémát, de hát errefelé azért már van mederszélesség, és a mélységmérö szerint itt-ott 20m vízmélység, szóval igen meglepödtünk, ahogy apránként nöttek a szembehullámok, aztán hirtelen az egyikbe már úgy döngöltünk bele, hogy felcsapott a víz a hajó orrán. Ej. Azért mégse vagyunk még a tengeren hogy ilyen vizek legyenek gondultuk. Aztán rövidesen, ahogy a szél lenyomta a hajó orrát oldalra (már az is kezdett vérbelista kunszt lenni, hogy a hajó orrát szél fele tartsuk) szóval elkezdtük szögböl venni öket, elkezdünk rendesen billegni is.
Elöször csak bent dölt le ez-az az ágyakról, pl. printer, aztán észleltük, hogy az orrdekkre lazán letett tartalék horgony is csúszkál, végül konstatáltuk, hogy ha nem igyekszünk, még a dekken végigfektetett árboc is kimozdul. Némi ugrabugra, és minden rögzítve volt, most már csak öki barátunkat kellett kezelni, de szerencsére nem kopogtatott senkinél (pegig ennél kisebb idöben is láttam már olyat, akinél benézett).
Nem ragoznám, ettöl fogva csigatempóban tudtunk csak lefelé haladni, amennyit a sodrás vitt, annyit, a hajó pedig gyakorolta a hullámmászást, orral elöre, annyi géperövel, hogy kormányozni tudjunk széllel szemben, mi pedig dutyidilis rodeósként vágtattunk Glatisant hátán. Az a sejtésünk, hogy ez már egy Kosava-féle szél volt, csak feljebb jött egy kicsit.
Itt-ott azért voltak szélvédett szakaszok, ahol megint kellemes volt a menet, ilyen volt Újvidék, ahol már felépültek a szép új hidak, a régiekböl látszanak a pillérek és néhány nagyobb darab a vízben, és felismertük az egykori ideiglenes pontonhíd hídállásait.
Közben gépészkedtünk is. Nem úgy van az, hogy az ember csak motoroz lefelé. Ügyelni kell a gép lelkére is. Jelenleg 30 perces gyakorisággal csekkoljuk a hütövíz höfokot, a motortérbe is bekukkantunk nem folyik-e valami, okék-e az ékszíjak, végül az fenékdeszkák alá is benézünk fenékvizet kutatva, az akksikra is rápillantva.
Ahogy ebben a príma szélben vánszorogtunk lefelé, önkéntelen is elökerült a vitorlázás téma. Szeretnénk ugyanis majd vitorlázni is. Úgy határoztunk, hogy megvárjuk, míg a legtöbb híd alatt elhaladunk, aztán árbocot fogunk állítani. Ez Belgrád alatt lesz. Aztán ha elönyös, ill. szükséges, bevetjük a vitorlákat is. A Vaskapu alatt a következö híd Russe magasságában lesz, azaz kb. 400 km-ünk lesz híd nélkül, széles vízfelületen. . .már alig várjuk.
A mai terv az volt, hogy Belgrádig jutunk, ez sajnos nem sikerült. A tervezett 128 km helyett 77 km-t jöttünk, de nem is mentünk a végek végéig. Délután 4 felé már igencsak számoltuk, hogy hova tudunk elérni, miközben megpillantottunk egy kis sziget által elhatárolt holtágfélét, ahova benéztünk és igen megtetszett. Sodrás nincs, a part felé egy magas löszfal, út, épület nemigen van erre, ami azért jó érzés, hogy magunk vagyunk. Viszont lett délutánra napsütés, a szél szellövé szelídült, kiválóan kikötöttünk két fa közé. Hamar összeütöttünk egy jó kis vacsit, és még dekkes zuhanyzást is sikerült abszolválni, 5l / fö dózisban, aquaparkos utánérzéssel. Hamar alszunk, holnap rekordindulást tervezünk reggel 5:00-re, és 130 km menetet, ha a szél nem gondolja máshogy.
Volvo-nkat ma is megdicsérjük, szépen dolgozott!
Helyzetünk: 1222 folyamkilométer, 45 10.350N 020 11.950E

(előző nap)(következő nap)



















(előző nap)(következő nap)
































Üdvözöllek, Látogató!

Ez egy hajós blog. A nevem Máté, 1988 óta vitorlázom, 1993 óta a tengeren is hajózom. 2006 óta, ahogy időm és pénzem engedi, Európa vizein kalandozom kis hajómmal, a Glatisanttal. Ezekről az utazásokról szól ez az oldal.
Kellemes böngészést!

Útvonal, pozíció

KINAGYÍT

Korábbi útvonal

HAJÓNAPLÓ