Glatisant - vitorlás kalandozások

KEZDŐLAP          POZÍCIÓ          HAJÓ          HAJÓNAPLÓ          GALÉRIA          LEGÉNYSÉG          RÁDIÓ          LINKEK          KAPCSOLAT         

2007.10.19. Péntek: Vándormadarakkal

Visszaérve a munkámból a hajóra, Benedeket jó állapotban = találtam. Elfoglalta magát a nap folyamán, rábukkant egy = könyvemre, amelyben ősi kötélfonó technikákat ismertetnek, = s ez magával ragadta. S bár a yachthafenben nem volt melegvizes = zuhany, s a kályha biztosítéka is kiment, így nem tudott = melegdni, jó hangulatban volt. A nap folyamán komoly záporok = haladtak el, ez kedvét szegte a hajózástól, s inkább = örült a spontán


szünnapnak.
Velem még történtek érdekességek az éj folyamán. Az = általános sztrájk miatt a Regensburgba tartó vonat félúton = megállt, úgy éjféltájt, mindenkit leszállítottak s = közölték, 2 óra múlva megy a következő vonat Regesburgba.
Szerencsém volt. A váróterem melegét nem bírva kimentem az = állomás elé és ott várakoztam, az eső ellen védett = bejárat előtt. Egyszercsak egy szőke lány közelített, = (segítség: passport kontroll, hardcore!) s megkérdezte, nem = tartok e velük, a barátja hamarosan itt lesz érte = Regensburgból autóval és együtt mentek tovább. Mégegy = utast verbuváltak, így négyen utaztunk. Lenyűgözött a = készsége, hogy felajánlja a félig üres autót vadidegenek = számára.
Útközben beszélgettünk. A sofőr szaxofonos volt, a = barátnője (a szőke lány) marketinges, a negyedik utas lány = pedig divat és arculattervező, grafikus, ő tervezte a DAF = zenekar (állítólag híres újhullámos) fellépőruháit, = de tervez a Siemens-nek is ipari termékek reklámarculatát. = Teljesen szerény lánynak tűnk eközben, amolyan = művészlélek.
Éjjel egy után értünk Regensburg vasútállomásra, onnan = még fogtam egy taxi-t 25 euróért a yachthafenbe.
Benedeknek volt kedve még egy jó vacsorára, így = elfogyasztottuk a sültkolbászt és leöblítettük finom = sörcivel.
Reggelre kelve hideg volt, de nem volt olyan veszélyes. Jól = haladtunk, bár nem engedtük meg magunknak a Regensburgi = megállót. A zsilipre épp félórát vártunk, addig = elszaladtam a közeli benznkútra 20l gázolajért és még = némi friss péksüteményt is kaptam.
Napközben feltűnt, hogy vándormadarak vonulási útvonalát = közelítjük. Vadludak telepedtek a folyópartra sokszázas = csoportokban pihentek, vagy szálltak fel éppen pont előttünk. = Megbeszéltük Benedekkel, hogy feltűnően sok madárfajt még = életünkben nem láttunk. Nils Holgersson rulez.
Estére kinéztünk egy yachthafent, de csak egy kis stéget = leltünk a 2288-as folyamkilométernél, 20 méterre a züld = bójától, nem túl bíztató. Ráadásul a stéget = közelítve leért a kormány is, igen szűkösen volt = mélység. Így kicsit feljebb leengedtünk a horgonyt lazára, = és úgy ereszkedtünk, oldalaztunk kifelé, ha esetleg = felülünk és a víz keresztbefordít, a horgony lehet a = mentőövünk sodrással szemben, vissza a mélyvíz felé. = Éppen kiértünk.
Helyzetünk: Duna 2288 fkm. 48 50.660N 012 54.860E

(előző nap)(következő nap)


























































(előző nap)(következő nap)
































Üdvözöllek, Látogató!

Ez egy hajós blog. A nevem Máté, 1988 óta vitorlázom, 1993 óta a tengeren is hajózom. 2006 óta, ahogy időm és pénzem engedi, Európa vizein kalandozom kis hajómmal, a Glatisanttal. Ezekről az utazásokról szól ez az oldal.
Kellemes böngészést!

Útvonal, pozíció

KINAGYÍT

Korábbi útvonal

HAJÓNAPLÓ