Glatisant - vitorlás kalandozások

KEZDŐLAP          POZÍCIÓ          HAJÓ          HAJÓNAPLÓ          GALÉRIA          LEGÉNYSÉG          RÁDIÓ          LINKEK          KAPCSOLAT         

2007.07.26. Csütörtök: Csökkenő teljesítmény

Szerda délután még rádiózni próbáltam HA5BM Jánossal, aki sajnos nem hallott, és én sem őt. Talán nem jó a terjedés épp.
Az este sem fogtunk halat. Szépen pöfögtünk nagyjából nyugatnak. Aztán eljött az éj és Hold bácsi ismét kecsesen sütött le ránk. Tudós barátom Marci azonnal vágta, hogy a 28 napos periódus miatt a Hold nyugta naponta jelentős eltolással történik. Ez igen. Valóban, két éjjel ezelőtt éjfél után ment a vízbe, most meg csak


éjjel kettő után. Milyen klassz. Jó nekünk. Szinte mindent látni magunk körül.
Az este még érdekes látványnak voltunk tanúi. St Tropez felett kinnt, a nyílt vizen valami hajós esemény lehetett. 4 vagy 5 tallship (nagy keresztvitorlás hajó) jött, ment, kisebbek pedig kísérték őket. Nagy hepaj volt, Marci szerint nem kizárt, hogy filmforgatás lehetett. Nem tudom.
Aztán éjjel kettőkör lett történés. Beindult a nyugati. Egy ideje már, hogy 1-1.5 méteres alaphullámzásban lifteztünk, de szél nem volt. Most lett az is, négyes környékére emelkedett. Hamar felmértük, hogy haladni szemben ezekkel nem fogunk, így kinéztük Hyéres öblét, ahová két sziget között be is húztunk. Eredetileg egy kikötőt céloztunk meg, de épp a kikötő szájánál egy terjedelmes horgonyzóra bukkantunk, vagy 20 hajóval. Végül hajnali 4-kor ott dobtunk mi is horgonyt. Elégedetlenül csóváltuk a fejünk, mert az előző szakaszunk 100 mérföldéhez képest most csak 99,8-at jöttünk (nem vicc!).
Van egy érdekessége annak, amikor az ember éjjel ér valahová és utána reggel meglátja azt, amit a sötét eltakart. Hyéres nagyon szép hely, egy terjedelmes, kb 3-5 mérföld átmérőjű öbölben mindössze 20-40 méter a vízmélység, vizisportközpont. Úgy emlékszem, a sailing.hu-n pár hónapja volt egy cikk, egy itt zajló kishajós világversenyről. Nagy az élet. Szemben szigetek vannak, szép sziklásak, nagy öblökkel, turistahajók fürtökben viszik ki az embereket. Rengeteg búvárhajót és jetskiket láttunk.
Reggel kilenc tájban már megébredtünk, és indultunk is tovább. Azt hiszem a mai nap az eddigi legeseménytelenebb. Csak nézzük, jön-e hajó, néha kitérünk, Eleken nyomkodjuk a gombokat. Halat nem fogtunk. Marci lassan befejezi a Berserk könyvet (Antarktisz járó Vegáról szól), én pedig szundítottam egyet déltájt. Sajnos HA7RW Lacit nem hallottam ma reggel. Mostanra már kivégeztük a tegnap este készített gigantikus zöldségesragus olasz tészta utolsó maradványait is. És sajnos a következő 48 óra 3-4-es délnyugatiról szól. Pedig még mennénk arra picit.
Időközben elhagytuk Toulon-t és Marseilles nemsokára ideér elénk.
Szerda délután még rádiózni próbáltam HA5BM Jánossal, aki sajnos nem hallott, és én sem őt. Talán nem jó a terjedés épp.
Az este sem fogtunk halat. Szépen pöfögtünk nagyjából nyugatnak. Aztán eljött az éj és Hold bácsi ismét kecsesen sütött le ránk. Tudós barátom Marci azonnal vágta, hogy a 28 napos periódus miatt a Hold nyugta naponta jelentős eltolással történik. Ez igen. Valóban, két éjjel ezelőtt éjfél után ment a vízbe, most meg csak éjjel kettő után. Milyen klassz. Jó nekünk. Szinte mindent látni magunk körül.
Az este még érdekes látványnak voltunk tanúi. St Tropez felett kinnt, a nyílt vizen valami hajós esemény lehetett. 4 vagy 5 tallship (nagy keresztvitorlás hajó) jött, ment, kisebbek pedig kísérték őket. Nagy hepaj volt, Marci szerint nem kizárt, hogy filmforgatás lehetett. Nem tudom.
Aztán éjjel kettőkör lett történés. Beindult a nyugati. Egy ideje már, hogy 1-1.5 méteres alaphullámzásban lifteztünk, de szél nem volt. Most lett az is, négyes környékére emelke

(előző nap)(következő nap)





































(előző nap)(következő nap)
































Üdvözöllek, Látogató!

Ez egy hajós blog. A nevem Máté, 1988 óta vitorlázom, 1993 óta a tengeren is hajózom. 2006 óta, ahogy időm és pénzem engedi, Európa vizein kalandozom kis hajómmal, a Glatisanttal. Ezekről az utazásokról szól ez az oldal.
Kellemes böngészést!

Útvonal, pozíció

KINAGYÍT

Korábbi útvonal

HAJÓNAPLÓ